"Hogy az élet fontos legyen..."

Nemrég elkezdtem nézni a Sírhant művek c. sorozatot (angolul kicsit kifejezőbb a címe: Six feet under). Adventre felfüggesztésre került, de előtte még néztem belőle pár részt. Egy párbeszéd nagyon megmaradt bennem, ami egy gyászoló és az egyik temetkezési vállalkozó (akinél mellesleg agyi aneurizmát találtak) között zajlott le:

- Lilian nagynéném volt az egyetlen, aki igazán szeretett engem. A szüleim nem. A férjem egyértelműen nem. [...] Engem a lányaként szeretett, és most meghalt. Soha nem éreztem ennyire egyedül magam. Hozzá vagyok szokva az egyedülléthez, tudom, hogy milyen, de most rájöttem, hogy van egy egész más szintje. Miért halnak meg az emberek?

- Hogy az élet fontos legyen. Egyikünk sem tudja, mennyi van még hátra, ezért kell minden napot fontossá tenni. És úgy tűnik Lilian néni éppen ezt tette.

"Hogy az élet fontos legyen." - nagyon tetszik ez a megfogalmazás. Nagyon emberien gondolkodva ugyan, de kifejezi a lényeget: az Élet miatt halunk meg. Hogy ez kinek mit jelent, az már sokféleképp értelmezhető. Számomra az élet egy nagyon hosszú folyamat, ami az életem kezdetétől az öröklétbe tart. A halál pusztán egy életállapot. Átmenet a véges életből a végtelenbe. Az pedig, hogy a végtelenben hogyan élek, jórészt a földi létemből fakad. Úgy gondolom, hogy amit földi életünk során megtapasztalunk, az töredéke annak, ami majd a halál után vár ránk. Ez igaz a jó és rossz dolgokra egyaránt: mindazt, amit most tapasztalok belőlük, halálom után egyik vagy másik oldalra kerülve hatványozottan fogom átérezni, átélni őket. A fejezet végén - és egy új kezdetén - úgy hiszem, nem az lesz a döntő, hogy melyik hatása ellen próbáltam tenni, élni, hanem hogy melyik mellett döntöttem, melyik volt nagyobb hatással az addigi életemre, és ez mivé formált. Közelebb kerültem-e általa ahhoz, akinek valójában lennem kell? Akinek az Isten elgondolt, és aki által Ő láthatóvá vált? Aki képes volt mindazt sugározni mások felé, ami isteni: hitet, reményt, szeretetet? Fontossá tettem minden napot, minden embert, minden eseményt, ami valóban fontos?

Akárhogy is, annak, ahogyan testben élünk, ahogyan a jelenben élünk, nyoma marad testünk halála után is, még ha csak porszemek vagyunk is ezen a világon. Nem mindegy hát, hogy ez a nyom milyen.