az élet súlya… vagy az élet sója…

Publikációk

A gyermekévek beláthatatlan hatalma

Megjelent a Nők vagyunk című internetes oldalon (www.nokvagyunk.hu) 

Néhány évvel ezelőtt a felnőttben lakozó gyermekről jelent meg egy írás az ELLE magazinban, „Kiskata az űrközpontban” címmel. A cikk azt mondta:
„Képzeljük el a következőt: van egy kis óvodás, akit förtelmesen elhanyagolnak a szülei. Fogalmuk sincs, merre jár napközben, azt sem veszik észre, ha este üres az ágya. Ruházata mocskos, a keze fekete, négyévesen már dohányzik, de nem emlékszik, mikor kezdte, mert ahhoz éppen túl részeg volt. Zabolázhatatlan és kiszámíthatatlan, senki és semmi sem állíthatja meg.
Most pedig képzeljük el, hogy ez a kis cukorfalat rászabadul a NASA vezérkompjúterére.”
Sajnos ez egy gyomorszorítóan találó kép a felnőttben rejtőző sérült gyermek működéséről (rombolásáról…).

Folytatás »

A bennünk lévő gyermek II.

Megjelent a Nők vagyunk című internetes oldalon (www.nokvagyunk.hu) 

A gyermek, akit szeretnek

Daniel Godwin A befejező iskola című elbeszélésében az egyik szereplő azt mondja: „Kétféle ember van… Az egyik fajtára csak ránézel, és megmondod, melyik ponton fagyott bele végső lényébe… tudod, hogy nem várhatsz tőle több meglepetést…, a másik fajta ember megmarad mozgékonynak, változónak… új meg új találkát ad az életnek, és ennek sodrása megőrzi fiatalságát.”
Az utóbbi típus kapcsolatban marad csodagyermekével. Csodagyermekünk a legigazibb lényünk. A transzperszonális pszichológusok megkülönböztetik a lényegi lényt és az alkalmazkodott lényt. Modelljükben az ego a tudatosság lehatárolt köre, amellyel családunk és kultúránk követelményeihez alkalmazkodunk. Az egót korlátozzák a túlélési igényei. Ez az időhöz kötött lényünk, és abban a családban gyökerezik, amelyből származunk, és abban a kultúrában, amelybe beleszülettünk.
Minden kulturális és családrendszer viszonylagos, csak egy a sok lehetséges út közül, amelynek révén meg lehet érteni és magyarázni a valóságot. Ha az egónk alkalmazkodása tökéletesen működött is, a családunkkal és kultúránkkal szembeni igazi lényünk szempontjából korlátozott és töredékes.

Folytatás »

A bennünk élő gyermek I.

Megjelent a Nők vagyunk című internetes oldalon (www.nokvagyunk.hu) 

A gyermek, akit nem szeretnek

A gyermeklélek lényünk ösztönös része. Sokszor mondják tudattalannak is, de csak akkor nem tudatos, ha elhanyagoltuk, vagy nem figyeltünk oda rá. Gyermeklelkünk őrzi gyermekkorunk érzéseit, emlékeit és tapasztalatait, és ezek felidézhetők, ha tanulni szeretnénk belőlük.
A bennünk megbújó gyermek két arcát mutathatja: egyrészt azét a gyermekét, akit a felnőtt énünk szeret, másrészt azét, akit nem szeret, hanem bírál, elhanyagol és magára hagy. Ám mindannyiunkban csak egy gyermek él. Ez a gyermek az adott pillanatban vagy szeretett, vagy „mostohagyermek”… Érzéseit és viselkedését az határozza meg, hogy a felnőttlélek hajlandó-e tudomást venni a vágyairól, szükségleteiről, érzéseiről, és hajlandó-e ezekért felelősséget is vállalni, vagy mindezt elhárítja magától.

Folytatás »

Kell, hogy kelljek neked

Megjelent a Nők vagyunk című internetes oldalon (www.nokvagyunk.hu)

Még néhány gondolta a pár-bajokhoz…

Legtöbbünk felnőttkorában azokat a viselkedésmintákat viszi tovább, amelyeket a családban tanult. Az alárendelődő, túlzottan elfogadó nők többsége azt tanulta meg, hogy saját igényeiket meg kell tagadniuk, hogy a többi családtag jólétéről gondoskodjanak.
Lehet, hogy idő előtt felnőtté kellett válniuk. Lehet, hogy az egyik szülő hiányzott a családból, és pótolni akarták. Lehet, hogy teljes volt a család, csak éppen az egyik szülők ingerült, kiábrándult vagy boldogtalan volt, és a másik szülő nem segítette. Ilyenkor a gyermekek „lelki szemetesládává” válhatnak, olyan részletekbe avatják be őket, amelyek feldolgozására még nem elég érettek.
Saját szeretetvágyukat, a figyelemre, a gondoskodásra, a biztonságra való igényüket nem elégítette ki senki, miközben el kellett játszaniuk, hogy erősebbek, felnőttebbek, kevésbé félnek, és kevesebb dologban szorulnak másra, mint ahogy az a valóságban volt. És miután megtanulták visszafojtani saját gondoskodás utáni vágyukat, felnőttként azt akarják tenni, amiben olyan jónak bizonyultak: inkább más igényeivel, szükségleteivel vannak elfoglalva, semmint beismerjék saját félelmeiket, fájdalmaikat és kielégítetlen szükségleteiket.

Folytatás »

Jó szexuális élet egy rossz kapcsolatban

Megjelent a Nők vagyunk című internetes oldalon (www.nokvagyunk.hu)

Az a kicsi lány, akinél intim viszonyok sosem léteztek a családban, csak harcok, kiegyezések, fájdalom és feszültség, néha átmeneti megkönnyebbülés; ha sohasem volt igazi együttlét, bizalom, közelség vagy valódi szeretet, akkor őt felnőve az elutasító magatartás vonzza majd egy párkapcsolatban. 
Az ilyen lányok gyakori tapasztalata lehet az unalom a „helyes” fiúk társaságában: nem szólnak riasztó csengők, nem robbannak bombák, nem esnek le a csillagok az égről. Ha nincs ez az izgalom, elfogja a nyugtalanság, az ingerültség, furán, kényelmetlenül érzi magát, s ezt az állapotot általában unalomnak nevezi.
Nem tudja, hogyan viselkedjen egy kedves, figyelmes, iránta érdeklődő férfivel. Kihívás kell; az kevés, hogy pusztán élvezze egy férfi társaságát. Hozzá van szokva az izgalomhoz, a fájdalomhoz, a sikerrel vagy kudarccal végződő küzdelemhez. Egy olyan viszony, amelyből hiányoznak ezek az erős fűszerek, nem látszanak fontosnak, ráadásul még kényelmetlen érzést is okoznak. Ez a lány jobban ismeri a negatívumokat, az elutasító viselkedést; megszokottabb számára ez a terep, mint egy „barátságos”.

Folytatás »

Mi a fájdalmas párkapcsolat „rejtett haszna”?

Megjelent a Nők vagyunk című internetes oldalon (www.nokvagyunk.hu)

Biztosan sokunknak akad olyan barátnője, aki bele van ragadva egy nem működő kapcsolatba. Ha épp elviselhetetlen szintre jutnak az otthoni viták, meg nem értések, megaláztatások és sértések, barátnőnk felhív minket, zokog, panaszkodik. Hangjától összefacsarodik a szívünk, azonnal leülünk vele, átbeszéljük, átsírjuk vele az estét. Zaklatottan megyünk másnap munkába, felé járnak a gondolataink, a megoldást keressük, elcsigázódunk…, de ő már ragyogó hangon telefonál, hogy „kibékültünk! Nem is olyan rossz ember, csak nehezen kezeli a hangulatait.”
Néhány hét múlva pedig azon kapjuk magunkat, hogy ugyanabban a konfliktusban vagyunk, ugyanazt a panaszáradatot hallgatjuk, hogy barátnőnk egy rongyosra használt forgatókönyvet dugdos megint az orrunk alá.
A „Mi a jó neked ebben?! Miért csinálod ezt magaddal?” kérdéseinkre racionális magyarázatot sosem kapunk tőle.
Nézzük hát, mit mond erről a lélektan.

Folytatás »

Az ítélet: lombikprogram. Amikor nincs természetes segítség

(megjelent a Kistigris magazinban) 

2005 nyarán veszítettem végleg a lehetőségét annak, hogy természetes úton essek teherbe. Méhen kívül fogant baba miatt akkor vették ki az egyetlen megmaradt petevezetékemet is.

Én könnyen fogantam.
Úgy, hogy oda sem figyeltek a szüleim. Ha odafigyeltek volna, meg sem születek…

Mindig szerettem volna gyereket. Sosem akadályoztam meg, hogy lehessen.
Kiskoromban nem királylánynak, hanem kismamának öltöztem. Rendszeresen felvettem anya hosszú köntösét és párnával tömtem ki a hasamat.
A Sehányéves kislány című könyvet sosem tudtam megunni, és nagyon szerettem növekvő hasú édesanyákat rajzolni.
Szülésznő lettem.

Folytatás »

Miért fájdalmas a szerelem?

Megjelent a Nők vagyunk című internetes oldalon (www.nokvagyunk.hu

A fő bűnös az animus… Az animus, a bennünk, nőkben élő belső – rejtett, tudattalan - férfikép.
Amikor megszületünk, az animus még nem konkrét bennünk. Olyan részecskékből formálódik majd ki, amilyeneket magunk körül találunk. A férfiasság első képviselője rendszerint az édesapánk. Viszont hogy a dolog még bonyolultabb legyen, a belső férfiképünkhöz hozzájárul az édesanyánk saját animusa is.
Az aktív tudattalan makacsul szeretne részt venni az életünkben! Ha nem próbálunk önmagunktól megismerkedni és kapcsolatba lépni vele, akkor „kivetítéssel” hívja fel magára a figyelmet.
Amikor szerelembe esünk, sajnos az animust vetítjük ki! A kivetítés a felelős az ún. „rózsaszín szemüvegért”, amelyen át a társunkat látjuk. Végső soron nem egy férfiba, hanem saját személyiségünk egy (fel nem ismert, rejtett!) részébe szeretünk bele. Nem a mesebeli herceggel találkozunk, hanem csak önmagunkkal…

Folytatás »

A tudattalan hatalma

Megjelent a “Nők vagyunk” című internetes oldalon (www.nokvagyunk.hu) 

Az érzelem sosem nem tűnik el, csak átalakul… Akárcsak az energia. Hisz az érzelem is energia, gondoljunk bele; az öröm és a szeretet táplál, a szomorúság viszi az erőnket.
A lehasított, árnyékba küldött érzelmek rendületlenül visszatérnek, csak nem abban a formában, ahogyan számítunk rájuk, és nem akkor, amikor szeretnénk. Az elfelejtett, a fel nem ismert, vagy megtagadott érzelmeinkkel különös dolog történik a tudattalanban. Minél gyérebb a kapcsolat a tudat és a tudattalan között, annál „civilizálatlanabbak” lesznek.
Mivel a tudattalan aktív, így mindenképp fel fogja magára hívni a figyelmet, és kultúrálatlan formában fog fellépni. Ilyenkor megijedünk, félünk, zavarodottak leszünk, de amint visszanyerjük a tudatos ellenőrzést magunk fölött, annál mélyebbre küldjük a tudattalanban ezeket a tartalmakat.
Olyan, mintha lenne bennünk egy árnyékban élő társuralkodó.

Folytatás »

Mit rejt el a súlyunk?

Megjelent a “Nők vagyunk” című internetes oldalon (www.nokvagyunk.hu) 

Szeretjük a felesleges kilóinkat? Vagy azt, ha nem tudunk felszabadultan rábólintani egy strandolós programra? Ha a ruhaválasztásnál a korlátaink diktálnak, és már nem is emlékszünk rá, mikor álltunk levetkőzve szívesen a tükör elé?
Olyan egyszerűnek tűnik a válasz: „hát persze, hogy nem!”.
De a fejünk hiába tiltakozik, ha a lelkünk más utat jelöl ki nekünk.
A zsírpárnákba való menekülés ritkán tudatos szándék. Furcsán hangzik a gondolat, de ha a karcsú élet idegölő és fáradságos, akkor a túlsúlyos kiút az, ami „előnyöket” ígér.

Tehát mit rejt el a súlyunk?
Minket… A Nőt.

Folytatás »