Már alig hittem, Uram, hogy válaszolnom kell
Ha körbenéztem, úgy ítéltem, dolgainkra senki nem figyel
Láttam, hogy helyet cserél bűnös és a szent
S a hatalmadat túl sok ripacs gyakorolta fölöttünk ott lent

Bár álmodtam néha, hogy szóba állsz velem
De úgy volt, hogy én kérdezem:
Az intőket miért kaptam
Anyám miért sírt miattam
Mért loptak meg, ha adni jó
Mért vagy Te örök bujdosó
Se kép, se szó

S ha felsír egy élet a válaszért
A titkaidból semmit sem ért
S ki újszülöttet ringat el
Még azt sem tudja, kit nevel
Egy rendőrautó szirénázik épp
Álmaim víztükrébe lép
Se hang, se kép

Zuhanok, s egy angyal súgja: jár a büntetés
Semmit sem értesz, így hát nincs bocsánat, szépen visszamész
Hm, visszamész, bizony visszamész

- A szépséggel az a helyzet – világosított fel Zozie -, hogy nem sok köze van a külsőhöz. Nem a hajszín, a méret, vagy a forma számít. Minden itt van – kocogtatta meg a homlokát.
- Az a lényeg, hogyan jársz, hogy beszélsz és hogyan gondolkozol, és hogy ilyen-e a tartásod…
És ekkor olyat csinált, ami nagyon elképesztett. Megváltoztatta az arcát. Nem grimaszolt, hanem meggörnyedt a háta, a tekintetét elfordította, a szája valahogy legörbült, a haja erőtlenül lógott az arcába, s ettől hirtelen egész másvalaki lett, aki Zozie ruháját viselte ugyan, és nem volt igazán csúnya, mégsem fordult volna meg utána senki, olyan volt, akit az ember egy pillanat alatt elfelejt, amint eltűnik a szeme elől.

- Vagy ilyen… - rázta meg a haját, azután kihúzta magát, és megint Zozie volt, a ragyogó Zozie…
- Hűha! – kiáltottam fel. – Meg tudnál erre tanítani?
- Épp most tettem – nevetett.
- Olyan volt, mint a … varázslat – pirultam el.
- A legtöbb varázslat ennyire egyszerű – mondta tárgyilagosan…
- Nem létezik varázslat – jelentettem ki.
- Akkor hívd másnak – vont vállat. Alapvetően arról van szó, hogy kihúzzuk magunkat, az emberek szemébe nézünk, lehengerlő mosolyt villantunk rájuk, és azt mondjuk: csessze meg, káprázatos vagyok!

- Bárcsak képes volnék rá! – sóhajtottam fel.
- Próbáld meg. Meglepődsz majd – válaszolta.

Persze szerencsém volt. A mai nap kivételes volt. Másként éreztem magam, elevenebbnek, mintha megváltozott volna a szél.
Megígértem, hogy kipróbálom, és meg is tettem: ma reggel kissé elfogódottan álltam a fürdőszobatükör előtt, a hajam frissen mosva, egy leheletnyi Zozie rózsaparfümjéből, és a lehengerlő mosolyomat gyakoroltam.
Megvallom, nem is festettem rosszul. Persze nem volt tökéletes, de komolyan, óriási a különbség, ha az ember kiegyenesedik és kimondja a szavakat (még ha csak gondolatban is).
És valóban máshogy néztem ki…

Egy vízhordónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és mindig teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel.

Folytatás »

A kézimunka szakkörben hat vánkost hímeztem ki.
Most Kantot és Jane Austent olvasok.
A kínai szakácskönyvből már sikerült megfőznöm a fekete babos sertéshúst.
Nem kell önmagam megismerésével bajlódnom,
mert végre tudom, mit akarok.
Legyek okos és egészséges és fantasztikusan nézzek ki.

Folytatás »

„Életünk története horgonyok leengedéséből és felszedéséből áll. Mindkettőnek eljön az ideje.”

Minden kapcsolat történés, valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni.
Úton vagyunk-e még?
Vagy már csak ismételjük önmagunkat?
Mit hoz ki belőlünk az együttélés?
Jót? Előre lépést? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet?
A kapcsolat változik és benne változunk mi is…
Sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan, vagy nem vált olyanná, amilyennek képzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni…

Folytatás »

…Amíg az őrizetlen elme irányítja az életedet, addig a fájdalom generálódása elkerülhetetlen. A most létrehozott fájdalmad mindig az el nem fogadás valamilyen formája, valamilyen tudattalan ellenállás azzal szemben, ami van.

Amíg az elmével azonosulsz, addig az érzelmi fájdalom elkerülhetetlen, mert öntudatlan vagy. A neheztelés, a düh, a gyűlölet, az önsajnálat, a bűntudat, a depresszió az irigység, még a legkisebb ingerültség is, a fájdalom megnyilvánulásai.

A fájdalmadnak két szintje van: az a fájdalom, amelyet most hozol létre, illetve a múltból származó fájdalom, amely még mindig az elmédben és a testedben él.
Minden érzelmi fájdalmad, amelyet csak átélsz, részben tovább él benned. Egybeolvad a múltban felgyülemlett, már benned lévő fájdalommal, s beletelepszik elmédbe és testedbe.
Ez a felgyülemlett fájdalom negatív energiamező, amely elfoglalja testedet és elmédet. Láthatatlan, ám teljes jogú lénynek tekintheted, ez az érzelmi fájdalomtest.

Folytatás »

Kisgyerekek, rajzoljatok nekem egy káromkodástalan szép napot…
És végül adjatok nekem is egy üres papírlapot.

Ha egy gyermek szidalmakban él – megtanulja az ítélkezést.
Ha egy gyermek haragban él – megtanulja a harcot.
Ha egy gyermek félelemben él – megtanulja a rettegést.
Ha egy gyermek szánalomban él – megtanulj az önsajnálatot.
Ha egy gyermek gúnyban él – megtanulja a szégyent.
Ha egy gyermek féltékenységben él – megtanulja az irigységet.
Ha egy gyermek biztatásban él – megtanulja az önbizalmat.
Ha egy gyermek megértésben él – megtanulja a türelmet.
Ha egy gyermek dicséretben él – megtanulja az önbecsülést.
Ha egy gyermek helyeslésben él – megtanulja magát szeretni.
Ha egy gyermek elismerésben él - megtanulja, hogy jó, ha célja van.
Ha egy gyermek önzetlenségben él – megtanulja az önzetlenséget.
Ha egy gyermek tisztességben és őszinteségben él – megtanulja, hogy mi az igazság és a becsület.
Ha egy gyermek biztonságban él – megtanulja, hogy bízzon magában és a többiekben.
Ha egy gyermek barátságban él – megtanulja megtalálni saját békéjét.

Amikor Isten fontosat akar tenni a világban, vagy hibát helyrehozni - nem bocsát rá villámcsapást, vagy földrengést.
Isten egyszerűen egy kisbabát küld erre a világra. Talán egy szerény otthonba, talán egy egyszerű anyától. És Isten elülteti a gondolatot, vagy célt az anya szívébe, és ő, az anya pedig a baba szívébe, és aztán… Isten vár.

E világ igazi eseménye nem a csaták, a választások, a földrengések és villámcsapások voltak. Az igazán nagy dolgok a kisbabák érkezései, mert minden gyermek azzal az üzenettel jön, hogy Isten nem ítéli el az emberiséget. Sőt, Ő még mindig jóakarattal várja, hogy újra megtestesüljön egy emberi létformában.

Figyelj és hallgass meg!

Ha arra kérlek, hogy hallgass meg és Te tanácsot adsz, nem teljesítetted a kérésemet,
Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg az érzéseimet, és Te elmagyarázod, hogy miért rossz, hogy így érzek, akkor rám tiportál,
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg és Te úgy érzed, hogy valamit tenned kell, hogy a problémám megoldódjon, bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy Te süket vagy.

Folytatás »