Megjelent a NÅ‘k vagyunk internetes oldalon (www.nokvagyunk.hu)

Felnőttként, csak önmagunk kedvtelésére nem igazán olvasunk meséket. Pedig a mesék motívumain való elmélkedés, és a történetekbe foglalt szellemi igazságok segíthetnek abban, hogy mindezeket személyes életünkben is átélhessük.
A mesék igazat szólnak, és az igazságot tanítják nekünk. Meg lehet találni azokat a kapcsolódási pontokat, amelyeken keresztül a mese a saját élethelyzetünkre és problémánkra vonatkoztatható.
Érdemes felidézni, vagy előkeresni gyermekkorunk kedvenc meséjét. Biztosan van mondanivalója számunkra! A mesék ősi időkben keletkeztek, és a fantázia szülöttei. Olyanok találták ki és adták tovább őket, akik sokszor nem tudtak sem írni, sem olvasni. A meséken keresztül formálódtak az emberek alapvető lelki törekvései és eszményei, így figyelték, tanulták és értelmezték az életet, és azt, ami azon túl van. A tudattalan lelki tartalmak megnyilvánulásával születtek meg a mesék képei, a lelkünk színpadán folyó események. Ezek képezik szellemi gyökereinket, még akkor is, ha ennek ma már nem vagyunk tudatában.

Régi korokban, kiemelt életeseményként a fiatalok beavatási szertartással kerülhettek be a felnőtt társadalomba. A jelentősebb sorsfordulók, mint egy mesterségben való elhelyezkedés, a házasságkötés, a gyermekszületés, az öregség és élettől való búcsúzás az emberek életében mindig új szakaszt nyitottak meg. A mesék sokszor a személyiség fejlődésének útját írják le; útmutatást és tanítást adnak a feladatokkal, a próbatételekkel és az ezekre adható válaszokkal kapcsolatban. Lélektani értelemben felkészítették az embereket a kihívásokra.
A mesék mélyebb jelentése nem a tantételekről, vagy a szimbólumokról szól, hanem a megvalósításról. Azt mutatják be, hogy mit kell tennünk a bennünk rejlő lehetőségek megvalósításához. Hogyan kell gyakorolnunk, milyenné kell formálnunk magunkat, és hogyan kell döntenünk a nehéz helyzetekben.
A mese mindig rólunk szól. Mi vagyunk az útra kelő legkisebb gyermek, vagy királyfi, aki hetedhét országon, az Óperenciás tengeren, vagy az üveghegyen átkelve mindenféle veszéllyel megküzd, és kincset vagy mátkát találva hazaér. De mi vagyunk a mese összes szereplője is, sőt bennünk található mindaz a csodálatos dolog, amelyek közegében a történet játszódik.
Rá tudunk nézni, hogy a mese főhőse miképp személyesíti meg saját törekvéseinket, és milyen útmutatást nyújt a cselekmény az életünkből elveszett értékek visszaszerzéséhez. A hős mellett fontos tanítást közvetítenek azok a szereplők is, akik elbuknak, akik nem járják végig az utat…

A varázsmesék az álmainkhoz hasonló világban játszódnak, ezért nem ésszerű magyarázatokon, hanem képeken és szimbólumokon keresztül szólnak. Az álmokhoz hasonlóan a mesét sem elsősorban az eszünkkel értjük meg, hanem a szívünkkel érezzük. Ezért tudnak olyan érzelmeket, összefüggéseket és lelki feszültségeket kifejezni, amelyek az elménk számára nem mindig világosak. A mesék közvetlenül a szívünkben tudnak megszólítani bennünket. Segítenek feloldani a lelkünk mélyén megbújó ellentmondásokat anélkül, hogy az eszünkkel is fel kellene azokat dolgoznunk.
A szellemi út alapvetően a tudatról szól. A szabadság, a bátorság, az önbecsülés nem külső tényezők, hanem saját magunk miatt veszik el. Bennünk vannak a bukásunkat előidéző gyarlóságok, ugyanúgy, mint a céljaink valóra váltását segítő képességek és erények. Ez az út nem rajtunk kívül zajlik. Előbb-utóbb minden belső történés megjelenik a külvilágban. Reménytelen helyzet valójában nem létezik, mindig van valamilyen kiút. A probléma abból adódik, ha a tekintetünket a nem működő lehetőségre szegezzük.

A hőst vagy hősnőt szinte minden mese egy erdőbe viszi. Ez a szívünk elvarázsolt erdeje, a járatlan, feltáratlan, ismeretlen. Ha át akarjuk adni magunkat a bensőnkben lakozó ismeretlennek, akkor a külvilágban is vállalkoznunk kell a számunkra addig ismeretlen dolgokra. A szimbolikus cselekedetek és rítusok előkészítik és megkönnyítik a lelki folyamatokat. A világ és a lélek között nincsen határ.